Sziasztok! A visszajelzések csökkenése ellenére is úgy gondolom (úgy szeretném gondolni), hogy van még, akit érdekel a történet, így próbálom gyakrabban hozni a részeket:D Itt a harmadik fejezet!~xx
×××
[CÍMADÓ]
Már a műszakom vége felé járt az idő, mikor hallottam, hogy valaki sikít. Azonnal felismertem Leigh hangját.
– Áááá! Ez Harry Styles!! – szem forgatva indultam el feléjük, láttam,
ahogy Harry és Leigh CDket szedegetnek a földről. Harry csak nevetett, Leigh
pedig immár szótlanul csak pakolászott.
– Szia, Maddie – mondta, Harry, ahogy felnézett a szétszórt CDk közül.
– Szia, Harry, ez itt Leigh – mutattam be a lányt, láttam, ahogy kezet
ráznak, miközben én is szedegetni kezdtem a CDket.
Éreztem, ahogy
valaki finoman megkopogtatja a vállam.
– Elnézést, van még az új Bruce Springsteen albumból? – felismertem a
hangját, ezért megfordultam. Mit keres ő itt?
– Te? Te mit keresel itt? – kérdezte, mintha nem tudná, hogy itt
dolgozom.
– Ezt én is kérdezhetném tőled… én itt dolgozom – mondtam egy unott
fintor kíséretében, és a CD szedegetés befejezésével végre minden figyelmemet
neki és a válaszának szenteltem.
– Mint már említettem, meg akarom venni az új Bruce Springsteen albumot
– magyarázta, nekem pedig segítenem kellett éppen neki. Miért nem tudott egy
másik üzletbe tévedni?
– Gyere, megnézem – intettem és a pénztárhoz léptem, hogy megnézzem a
számítógépben. Követett, de túl közel jött, ha engem kérdezel. Nagyon közel.
– Igen, a raktárban megvan, máris hozom – mondtam, miután beírtam az
album címét. Bólintott, én pedig a raktár felé indultam, próbáltam nem
foglalkozni az égető tekintettel, ami végig kísért. Sóhajtva léptem be az
ajtón, és kotorászni kezdtem a polcon, mikor lépteket hallottam magam mögött,
melyek Leigh barátnőmhöz tartoztak.
– Láttad Maddie? Beszéltem Harry Stylessal!! – lelkendezett, kicsit
olyan volt, mint egy kislány, ha találkozik egy beöltözött télapóval. Pedig
mindenki tudja, hogy a télapó nem mutatja meg magát a gyerekeknek. Majdnem
elmosolyodtam, de nem akartam bíztatni.
– Igen, láttam – mondtam továbbra is a polcon kutatva, holott már rég
megtaláltam, amit kerestem.
– Azt akarja, hogy vacsorázzunk vele és Niallel.
– Felejtsd el. Kizárt, hogy elmenjek – kötöttem ki, és végre kihúztam a
CDt a többi közül.
– Gyerünk Maddie, jönnöd kell... Tedd meg értem – biggyesztette le
ajkait, de valahogy nem tudott meghatni. Semmi kedvem sem volt Niall
társaságában tölteni az estét.
– Mondj EGY okot – hangsúlyoztam ki az egy szót és felmutattam
mutatóujjam.
– Elmentem veled a Blink 182 koncertjére a múlt nyáron – vonta fel
szemöldökét.
– Csak, mert Nate is jött.
– De ott voltam – billentette félre a fejét. Nem tudtam ellenkezni, hiszen
tényleg eljött.
– Rendben, de ha megint rosszul leszek tőlük, azonnal otthagylak – mondtam,
és újra a polc felé fordultam, de inkább idegességemben, hiszen a Bruce
Springsteen albumot már a kezemben tartottam.
– Oké – mosolygott rám, majd kíváncsian mögém pillantott a polcra –
Egyébként miért jöttél be a raktárba?
– Niall az új Springsteen albumot akarja – mondtam unottan váll
rándítva.
– Ó, úgy tűnik egyforma a zenei ízlésetek – nyávogott játékosan, amitől
a hideg rázott.
– Biztos csak ajándékba veszi – vágtam vissza.
– Biztosan, én megyek vissza dolgozni, de aztán… Harryvel fogunk
vacsorázni, mutatott rám. Nevettem, és figyeltem, ahogy elmegy, majd én is
követtem őt.
Niall rám mosolygott, amikor elé tettem a CDt a pultra.
– Becsomagoljam?
– Nem, köszönöm – vigyorgott, kifizette és elindult, de visszafordult,
amikor szóltam neki.
– Niall, szereted Bruce Springsteent? – jó, a kérdés kicsit gyerekesen
hangzott, de tudnom kellett.
– Persze..
– Wow.. úgy látszik, mégis van egy kis eszed.
– Tessék?
– Csak nem gondoltam, hogy ilyen zenét hallgatsz.
– Miért, mit vártál, milyen zenét hallgatok? – kérdezte.
– Nem tudom – mondtam, mire megrázta a fejét, elköszönt és ismét
elindult, de ezúttal nem állítottam meg.
Leigh és én
végeztünk a műszakunkkal, és nem sokkal utána vacsorázni indultunk a fiúkkal.
Harry és Leigh előttünk mentek, mi pedig úgy kullogtunk utánuk, hogy egy árva
szót sem váltottunk volna egymással, de Nate SMSt küldött.
Natetől: Maddie, hol vagytok? Nem vacsorázunk
együtt? – talán nem gondolkodtam, vagy egyszerűen csak direkt csináltam. Kit
érdekel. Niallre néztem.
– Hol vacsorázunk?
– A Nando’sban, azt hiszem – mondta bizonytalanul. Nem tudom, hogy
azért volt ilyen, mert végre megszólítottam, vagy egyszerűen csak tényleg nem
tudta. Azonnal bepötyögtem az információt Natenek.
Natenek: Gyere a Nando’sba, öten
leszünk (:
– Ki volt az? – érdeklődött Niall.
– Egy barát, ő is velünk jön – mondtam és eltettem a telefonom. Niall
maga elé motyogott egy „Ó”-t, és csöndben folytattuk utunkat.
Mikor
megérkeztünk, Nate már ott volt, foglalt egy asztalt öt személyre. Leigh úgy
nézett rám, mint aki meg tudna ölni. Leültem Nate és Niall közé, Leigh pedig
Harry és Niall között ült. Az igazat megvallva a helyzet kissé kínos volt:
Harry és Leigh egyfolytában flörtöltek, Nate pedig engem bámult és próbált okot
találni, hogy végre elmehessen. Niall pedig képtelen volt befogni. Végül már hülyét
kaptam tőlük, Harryék dolgokat kezdtek suttogni egymás fülébe, Niall tizedszer
mondta el, milyen jó volt a csirke.
– Harry és Leigh, kérlek, fejezzétek be! Niall, fogd be! – kiabáltam,
és próbáltam magamra vonni a figyelmet, de Leigh és Harry nem törődtek azzal,
amit mondtam, és továbbra is suttogtak. Gusztustalan volt. Nate egyre
rosszabbul érezte magát, láttam rajta, hogy indulni készül.
– Csak próbáltam valami témát találni – válaszolta Niall kissé
sértődötten. Nem valószínű, hogy az utóbbi időben egy lány is kiabált volna
vele.
– Egy dolog témát találni, és egy teljesen másik egész este a csirkéről
beszélni – vágtam oda cinikusan.
– Tudsz jobbat?
– Bármi jobb a csirkénél! – háborogtam, de ő nem adta fel.
– Tud veled bárki is normálisan beszélni?
– Ne engem hibáztass, te haragszol rám még mindig!
– Miért haragudnék? – kérdezte értetlenséget tettetve, persze tudom,
hogy igazam volt.
– Mert nem adtam meg a számom.
– Nem tudom, mire gondolhattam, amikor elkértem – rázta a fejét.
– Én sem, értsd meg, hogy nem akarok a barátod lenni. Utállak! – csúszott
ki a számon, és nem vagyok benne biztos, hogy megbántam. Nem akartam, hogy
továbbra is próbálkozzon, csak azt, hogy hagyjon végre békén.
– És miért utálsz annyira? – Válaszolni akartam a kérdésére, bár én sem
tudtam a választ, de közben Nate felállt és kiszaladt az étteremből. Idegesnek
tűnt. Leighre néztem, aki még mindig visszataszítóan susmorgott valamit
Harrynek, és valószínűleg észre sem vette, hogy Nate távozott. Inkább felálltam
a székből és követtem a barátomat. Nate sosem volt olyan, aki szemtől szemben
megmondja, hogy mit akar, vagy ha valami bántja. Nem olyan, aki képes
szembenézni másokkal. Félénk fiú, visszahúzódó, aki kerülte a problémákat, és
amikor valami idegesítette, csak csöndben figyelt, vagy továbbállt. Most is ez történt,
tudtam, hogy bántja Leigh viselkedése, de inkább csak elmenekült.
– Jól vagy? – kérdeztem, mikor végre rábukkantam. A Hyde parkba mentem,
mindig ott volt, ha valami bántotta. Csak leült egy padra és gondolkodott.
– Igen, csak nem éreztem jól magam ott bent. Látni, ahogy Leigh flörtöl
azzal a fiúval, te pedig Niallel veszekszel – mondta. Távolba révedő tekintete
bűntudatot ébresztett bennem. Az én hibámból kellett ezt látnia.
– Sajnálom, észre kellet volna vennem – tettem a vállára a kezem.
– De ne aggódj, ha Leigh vele akar lenni, majd találok egy másik lányt –
végre felém fordult. Még mindig kicsit zaklatott volt.
– Biztos vagyok benne – bíztattam, de nem mosolyogtam rá. Megölelt.
Hallottuk, ahogy valaki közeledik, majd mellém telepedett, ezért Nate és én
elengedtük egymást. Niall volt az.
– Miért mentetek el? – kérdezte, mintha ezer éves cimborák lennénk,
pedig nem voltunk azok. Még csak nem is kedveltem.
– Semmiség – legyintettem.
– Aggódtunk – rosszallóan csóváltam a fejem, mintha rosszat mondott
volna.
– Biztos Leigh aggódott a legjobban hármótok közül – mondta Nate – Most
mennem kell, pihenek egy kicsit, majd látlak – búcsúzott el. Könyörgő
pillantást küldtem felé, hogy ne hagyjon ott a szőke fiúval, de mindhiába.
Elköszönt és elment.
– Sajnálom a korábban történteket – kezdte Niall.
– Én is. Úgy viselkedtünk, mint a gyerekek – sóhajtottam.
– Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.
– Melyik kérdésre?
– Miért utálsz? – mosolyodott el, mintha kizárt dolog lenne őt utálni.
– Nem is az, hogy utállak, egyszerűen csak…
– Szeretnél úgy utálni, ahogy én utállak téged – fejezte be a
mondatomat rosszul. Nem erre gondoltam.
– Igen, szeretnélek utálni. Egyébként teljesen biztos vagyok benne,
hogy te nem utálsz engem – mosolyogtam.
– Nem, tényleg nem. Igazad van. Miért szeretnél ennyire utálni? Miért
viselkedsz így? Valamit rosszul csináltam? – tekintete az enyémbe fúródott, el
akartam mondani neki az igazat, de nem lehetett. Nem bíztam benne.
– Semmi rosszat nem tettél, jelenleg nem tudok válaszolni ezekre a
kérdésekre vannak dolgok, amiket szeretnék megtartani magamnak – mondtam, és
inkább másfelé néztem, hogy ne kelljen farkasszemet néznem vele.
– Nekem bármikor elmondhatod, ha szeretnéd – mondta halkan, de
semmilyen mozdulatot nem tett, biztos tudta, hogy felidegesítene vele.
– Sosem fogom, higgy nekem – ráztam meg a fejem.
– Meg fogod adni valaha a számod?
– Soha.
– Megígérem, hogy nem hívogatlak – érvelt, de nem értettem az egészet.
– Akkor meg minek? – mosolyogtam rá.
– Nem tudom.. Hogy a srácok végre befogják, azt hiszem – mind a ketten
nevettünk a bugyuta indokon.
– Ha nem fogsz hívogatni, megadom – mosolyogtam.
– Mit kérsz cserébe?
– Hmmm… Semmit.
– Biztos vagy benne?
– Még meggondolom… Nem bánnám, ha odaadnád a Bruce Springsteen albumot –
nevettem.
– Álmodban…
– Késő – visítottam, felkaptam a táskáját a padról, majd rohanni
kezdtem, ő pedig üldözött.
Kiszaladtam a parkból, és London utcáin folytattam a játékot. Csak futottam, és futottam, már azt hittem, hogy szem elől tévesztett, és megálltam. Hirtelen megláttam és újra futni kezdtem volna, de elkapott és a falnak lökött. Piszkálni kezdte a kezem, hogy visszaszerezze a táskáját. Belementem a játékba, úgy éreztem, bármi jobb a háborúskodásnál. A kezeinket nézte, én pedig őt figyeltem. Felemelte a fejét, és rájöttünk, hogy alig egy centire vagyunk egymástól, befejezte a matatást a kezeinkkel, és mikor azt hittem, hogy elhúzódik, inkább lehajolt és megcsókolt. Nem tudtam megállítani, csak sodródtam az árral.
Minden
kétséget kizáróan az volt életem legjobb csókja… de eszem ágában sem volt ezt a
tudomására hozni.
Szia! :)
VálaszTörlésMég nem írtam neked, viszont most kikívánkozott belőlem pár sor. Egyszerűen imádom a történetet és a részt is! ;) - Az előző blogodat is olvastam, imádtam! - És az írásod is szuper! Imádom olvasni a soraid, szóval csak így tovább! :)
Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz még ebből:)
xxx. Szintia:)
MEGJÖTTEM!!!
VálaszTörlésTudom, mekkora hír ez, nem kell mondanod. :-D
A helyzet, hogy bevallom tisztára őszintén, eddig azért nem fordultam nagy hévvel a történet felé, mert a főszereplő nem győzött meg arról, hogy szertni fogom a történtét. (Bocs, Maddie, azért szeretlek!)
De most, hogy végre történik is valami, igazán meg fogom majd kedvelni. :-)
Az elején nem is igazán kötött le, de ez, hogy a végén smaci volt, na, most kíváncsi vagyok!!! :-D
A nézettség meg le van szarva.
xx
Sziaa! Még nem írtam, de most eljött az ideje. Nagyon köszi, hogy fordítod!!! Tényleg jó és nem bánom, hogyha sűrűbben hozod a részeket :P Komiba nem tudok sokat írni, úgy hogy: Imádom a fordításod és siess!! :DD
VálaszTörlésPuszi: Regiii*-*